Gúr Nándor - MSZP Országos Nyugdíjas Tagozata

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Gúr Nándor

Elnökség

Gúr Nándor, elnökségi tag

1957. december 25-én született. Nős, két gyermekük van. Érettségi után 1980-ban gyárszerelő üzemmérnöki diplomát, majd 1985-ben gépészmérnöki, 1988-ban gazdaságmérnöki, 1996-ban személyügyi szakértői szakképzettséget szerzett. Angol középfokú A típusú nyelvvizsgával rendelkezik. Közigazgatási szakvizsgája van.
1980-tól művezetőként, majd építésvezetőként, ezt követően pedig három évig az ifjúsági mozgalomban dolgozott. 1990-től a közigazgatásban tevékenykedett, közel öt évig volt a BAZ megyei Munkaügyi Központ igazgatója. 1999 februárjától a BAZ megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési és foglalkoztatáspolitikai szakigazgatója volt. 2002-től 2010-ig Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Közgyűlés tagja. 2002-től országgyűlési képviselő, jelenleg a Parlament Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságának elnöke.
Az MSZP alelnöke, a párt Munkaügyi és Foglalkoztatáspolitikai Tagozatának, illetve B.-A.-Z. megyei szervezetének elnöke. A munka világa kabinet tagja.

 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz