Mit ér az idei nyugdíjemelés?

Egy gazdasági híroldal felmérése az élelmiszerárak emelkedéséről, ami mellett elbújhat a nyugdíjemelés.

“Olyan mértékű a drágulás a nyugdíjasok fogyasztói kosarának összetétele alapján, amit az évente a törvénynek megfelelően végrehajtott emelések – illetve szükség esetén a kiegészítő emelések – nem képesek fedezni. Így reál szinten az elmúlt 4 év eredményeként az ellátások 6 százalékos értékvesztést mutatnak.”

http://bit.ly/3bB1lID

 

 

A kormány tudna emelni a minimálnyugdíj összegén

 

Hamarosan kézhez kapják az 53. heti nyugdíjat az arra jogosultak, „ami számításaink szerint két százalékos emelkedésnek felel meg” – mondta a Klikktv-ben Gúr Nándor, az MSZP nyugdíjas tagozata és a NYUSZET elnöke. Ezzel szemben, a nyugdíjas szervezet az MSZP javaslatával ért egyet, vagyis, hogy „az átlagnyugdíj – ami jelenleg százötvenezer forint körüli összeg – mértékéhez mérten kapjon minden nyugdíjas növekményt”.

Az elnök azt is elmondta, hogy „a kormány, ha akarná, akkor meg tudná emelni a minimálnyugdíj 28.500 forintos, tíz éve berögzült összegét, akár úgy is, hogy leválasztja róla a hozzá kapcsolódó szociális juttatások mértékét. De az ő agyuk úgy működik, hogy oda helyezzék ki a forrásokat, ahol az ő érdekeltségeik vannak, vagy azokhoz, akiknek az ő hitvallásuk szerint működő érdekeik vannak”.

 

A teljes beszélgetés itt található:

https://hirklikk.hu/klikktv/a-kormany-tudna-emelni-a-minimalnyugdij-osszegen/474