Ismét nagyvonalúak vagyunk, mi magyar nyugdíjasok. Nem azért, mert olyan jól megy a sorsunk, magas az életszínvonalunk, és megtehetjük, hanem azért, mert elhisszük – vagy úgy teszünk, mintha elhinnénk – a kormánynak, hogy Mi vagyunk a nyertesei az elmúlt éveknek. Pedig a valóság teljesen más! Nem kell hozzá elkötelezett ellenzékinek lenni, csak nyitott szemmel járni, hogy felismerjük: ismét át lettünk verve!
Elismerjük, nem volt könnyű a mögöttünk hagyott néhány év kormányzati szempontból. Covid-járvány, a szomszédunkban zajló háború, a klímaváltozás hatásai, mind-mind gyors, és szakszerű reagálást, döntést igényelt, és tesz szükségessé jelenleg is. Hogy ezek miként váltak be, egyéni politikai szimpátia megítélni.
Ám nekünk, egyszerű nyugdíjasoknak sem volt könnyű, és ma sem az! Mi temettük el 48 495 (2023. 02. 14.) honfitársunkat, családtagunkat, barátunkat, többnyire korosztályunk tagjait a járvány áldozataként. Mi szenvedtük/szenvedjük meg leginkább az állami egészségügyi ellátás ellehetetlenülését, a szociális ellátás problémáit, az Európa-rekord élelmiszer inflációt, a gyógyszer- és gyógyászati eszközök áremelését, és sorolhatnám vég nélkül a nehézségeket.
Mi azonban megértőek vagyunk, hiszen megéltünk már nehezebb időszakot is. Amit nehezen viselünk, az, amikor nem néznek minket értelmes, gondolkodni képes, épeszű embernek! Pedig mostanában egyre gyakrabban ez utóbbit érezzük!
Mire alapozom ezt az érzést? Csak gondoljuk végig: minden kormányzati megnyilatkozásban azt halljuk évek óta, hogy a nehéz viszonyok közepette is kiemelt figyelmet fordítanak a nyugdíjasokra, az idős korosztály tagjainak megbecsülésére. Azt állítják, hogy folyamatosan megőrzik a nyugdíjak vásárlóerejét, az emelések megfelelnek az infláció mértékének, a juttatások pedig a törvényi előírásoknak.
Nézzük azonban a tényeket:
A 2021-es évben a több ütemben megvalósított nyugdíjemelés 4,8 %, míg a KSH által nyilvánosságra hozott éves infláció 5,1 % volt. Ez azt jelenti, hogy 0,3 %-al alacsonyabb volt az éves emelés, mint ami járt volna. Mondhatják, ez nem nagy eltérés. Ám attól még tény, hogy az akkori átlagnyugdíjra számítva ez havi 450 Ft, egész évre 5 400 Ft elmaradást jelent.
A 2022-es évre ez a különbség nagyobb, hiszen a 15,2 %-os inflációval szemben 14 %-os nyugdíjemelés történt. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az előző évi elmaradással is számolva a havi emelés 2 660 Ft-al maradt el a szükségestől, éves szinten 31 920 Ft-ot hagyott minden nyugdíjas a központi költségvetésben.
Mindezek mellett egy kevésbé tudatosult adat: 2022 novemberében a kormány döntése alapján a GDP 4 %-ra prognosztizált éves növekedése alapján (0,5 % figyelembevételével) 10 000 Ft nyugdíjprémium kifizetése történt meg. Örültünk. Mindaddig, amíg a kormánydöntést követően 2 nappal Varga Mihály pénzügyminiszter be nem jelentette, hogy a gazdasági növekedés várhatóan eléri a 4,5 – 4,8 %-ot! Úgy tűnik, neki lesz igaza. A KSH gyorsjelentése alapján a 2022-es GDP növekedés mértéke 4,6 %! Ebben az esetben azonban már nem 10 000 Ft, hanem 22 000 Ft a jogszerűen kifizetendő összeg!
Mindezek alapján valóban igaz a kormányzati állítás? Valóban azt kaptuk, ami a törvények alapján jogszerűen jár? A válasz egyértelmű NEM! Mi nyugdíjasok azonban nagyvonalúak vagyunk: úgy teszünk, mintha minden rendben volna.
Vagy mégsem?
Mintha ma írta volna Csokonai Vitéz Mihály – és nem „A Reményhez”, hanem a magyar kormányhoz – a következő sorokat:
„Csak maradj magadnak!
Bíztatóm valál,
Hittem szép szavadnak:
Mégis megcsalál.”
Gondolatait lejegyezte:
Lukács András